Miért is?
Sokszor eltöprengek a "Ragnarök" értelmén. Bár a szó számunkra a germán-skandináv mítikus világvégét, az "Istenek Alkonyát" sugallja, voltaképpen majd minden nép, kultúra ismeri a fogalmat, és többé-kevésbé a jelentések is azonosak.
Az Eddák (a verses és a prózai) szerint a mi korunk világvégéje még nem érkezett el, az északi-germán, azaz izlandi mesék és mítoszok jóslatként említik, prófécia a jövőre nézve. Ám furcsa ez a jóslat, és csöppet sem egyértelmű, ahogy az már a próféciák esetében megszokott. A mítoszok jövendölése ugyanis kitér arra is, hogy majd új világrend születik. Tehát a vég nem igazán világvége, csak egy korszak, a régi rend lezárása. Mert a megromlott, elhasználódott régit el kell pusztítani, hogy új, és főleg tökéletes születhessen, amit nem fertőzött meg a régi kór. Az egymást váltó korokat, valamint a közöttük helyet foglaló, ideig-óráig tűzben-vízben-jégben, és persze vérben tobzódó Káosz-időket nem egymáson nyugvó köröknek, hanem állandó mozgásban lévő spirálisnak képzelem el, (Isaac Asimov Alapítvány-univerzuma is ezen az alapon épül föl, és hogy mást ne mondjak, Lenin is így látta, habár ma már az ő nézeteire nem tanácsos hivatkozni. Attól függetlenül én ebben legalábbis egyetértek vele.)
Az Eddák (a verses és a prózai) szerint a mi korunk világvégéje még nem érkezett el, az északi-germán, azaz izlandi mesék és mítoszok jóslatként említik, prófécia a jövőre nézve. Ám furcsa ez a jóslat, és csöppet sem egyértelmű, ahogy az már a próféciák esetében megszokott. A mítoszok jövendölése ugyanis kitér arra is, hogy majd új világrend születik. Tehát a vég nem igazán világvége, csak egy korszak, a régi rend lezárása. Mert a megromlott, elhasználódott régit el kell pusztítani, hogy új, és főleg tökéletes születhessen, amit nem fertőzött meg a régi kór. Az egymást váltó korokat, valamint a közöttük helyet foglaló, ideig-óráig tűzben-vízben-jégben, és persze vérben tobzódó Káosz-időket nem egymáson nyugvó köröknek, hanem állandó mozgásban lévő spirálisnak képzelem el, (Isaac Asimov Alapítvány-univerzuma is ezen az alapon épül föl, és hogy mást ne mondjak, Lenin is így látta, habár ma már az ő nézeteire nem tanácsos hivatkozni. Attól függetlenül én ebben legalábbis egyetértek vele.)
Nemrégiben olvastam A. S. Byatt Ragnarök című könyvét, az ehhez írt utószavában arról elmélkedik, hogy sok tudósnak az a véleménye, hogy a prófécia új világa, amit megjósolnak a középkori, mítoszt lejegyző és versbe öntő skáldok, keresztény, késői kiegészítés, ő úgy érzi, az igazi ősi mítosz biztosan véget vet az egész világnak a Ragnarökkal. Szerinte így kerek egész a történet, nem hiszi, hogy eljön egy jobb világ. Azóta is ezen merengek, hiszen ha arra gondolok, hogy a görög mítoszok gigantomachiája után - ami egyfajta Ragnarök - elkövetkezik az olümposziak uralma, akkor vélhető, hogy a skandinávok is hasonlóképpen gondolkodtak. Elvégre rokonok, indo-európai népek, tehát az ősi alaphagyományuk vélhetőleg hasonló. De menjünk messzebbre, az indiai mítoszok is mesélnek nagy harcokról, természetfeletti lények háborújáról, és az óiráni népek is. Nem is beszélve Hórusz és Szét egyiptomi istenek kétségbeesett küzdelméről. De ismerik az afroázsiai (régebben séminek nevezték) népek is, a legrégibb hagyomány pedig a sumereké, ahol szintén tanúi lehetünk isteni uralomváltásoknak. Az ember nem pesszimista állat, mindig reménykedik valami jó, valami igaz eljövetelében, még a legkétségbe-esettebb helyzetben is.
Az északi germán, így az izlandi mítoszok is egy ősi világkép töredékeit őrzik csak, és annak spiráljából is csupán egy kimetszett körszeletkét. Arra azonban, hogy az egészeti eredeti formájában tanulmányozhassuk, még akkor sincs lehetőségünk, ha segítségül hívjuk más népek hasonló hagyományait és legendáit, az összehasonlító mitológiát és nyelvészetet, vallástörténetet és tudománytörténetet, szociológiát és antropológiát, nem is beszélve a pszichológiai szempontból közelítő kísérleteket, vagy az asztrálmitológiát, amely a csillagászati vetületeit vizsgálja a hagyománynak. Mindezen tudományok persze óriási segedelmet nyújtanak abban, hogy legalább az alapvető körvonalakat kirajzolhassuk, ám sokszor annyi információ hiányzik, hogy lehetetlen kitölteni a hézagokat, vagy legalábbis nem tanácsos, ha hitelesek akarunk maradni.
Sokan jól ismerjük az óizlandiak isteni panteonjának néhány alakját, de a többiekről szinte alig tudunk konkrétumokat. Számtalan kísérlet történt már - és nemcsak napjainkban vagy a közelmúltban, - arra, hogy megfeleltessék a legismertebb skandináv isteneket az egyéb germán, valamint más indoeuópai eredetű nép isteneivel, de valljuk be, sokszor ezek a próbálkozások meggyőzőnek tűnő eredményeket produkálnak ugyan, de soha nem adnak egyértelműen teljes és kielégítő választ. Nem is adhatnak, hiszen például a fentebb említett izlandi istenek időben és térben is igen messze kerültek föltételezett görög, római, iráni vagy indiai megfelelőiktől. Nem is szólva az őket tisztelő népek vándorlásai során fölszedett egyéb idegen ideákról és elképzelésekről. Új környezetbe kerülvén új kihívásokkal kellett újra és újra szembenézniük, egyes régi képzetek idejüket múlták, és vagy teljesen elenyésztek, vagy átalakultak, vagy csak halvány, - immár az új környezetben és életviszonyok között értelmezhetetlenné vált, - mindössze egyes jellemő vonásokat megtartó szimbólumokká váltak, melyek az akkori emberek számára már megfejthetetlenekké lettek.
Rengeteg szaktudós és amatőr mítoszkutató számtalan, változatos megközelítésekkel dolgozó próbálkozása ismeretes, tanulmányaik még a Bábeli Könyvtárat is vélhetőleg megtöltenék, viszont megfejtéseik egymásnak sokszor ellentmondók, eltérők, és bár mindenkinek van némi igazsága, senkinek sincs teljesen igaza.
Túl sok információ és tudás, ráadásul forrás is elveszett az évezredek során. Ami szintén zavaró, hogy bennünk, tudományos felkészültség nélküli érdeklődőkben ezek a bonyolult szaktudományos magyarázatok nem pendítenek meg húrokat. Mi a szép és hősies, tragikus vagy tréfás meséket szeretjük, hidegen hagynak olyan dolgok, mint például nyelvészeti szöszmötöés arról, hogy egy bizonyos isten vagy természetfeletti lény neve eredeti jelentése mi lehet, vagy hogy a nevek betűinek kiejtése vagy sorrendje miért és miként változik.
Természetesen léteznek a korai írott források, a verses és prózai Edda, töredékes skáldikus versek vagy sagák, és ezek nehezen olvasható, és időnként még nehezebben értelmezhető, sokszor hiányos szövegein kívül gyerekeknek vagy érdeklődő felnőtteknek átdolgozott, egyszerűsített mesegyűjtemények, manapság számos képregény és filmfeldolgozás is születik a mítoszokból táplálkozva, nem is beszélve a fantázia-irodalom remekeiről. Ám ezek valamennyien hamis képet rajzolnak a néző vagy olvasó képzeletébe, ráadásul a legtöbb alkotásnak abszolút semmi köze sincs a valódi mítikus történésekhez, és még kevesebb a mondanivalójukhoz.
Miért nehéz átültetni élvezhető, modern szövegformába az északi mítoszokat? Egyszerű a válasz, legalább erre a kérdésre az. A régi, föntebb hivatkozott szövegek töredékek, szinte egyik mese sem teljes. A lejegyzők vagy szerkesztők átdolgozták a szájhagyományból vagy még régibb kéziratokból általuk ismert tartalmakat, átszerkesztették valószínüleg az időrendjüket is, eseményeket megváltoztathattak, kihagyhattak vagy betoldhattak saját elemeket is a mesébe. Van, hogy egy bizonyos történet részleteit más-más szerzők művében találjuk meg, Van, hogy annak a bizonyos történetnek több, egymással nem koherens változatát vagy részleteit találjuk meg. Egyes fontos szereplőkről alig tudunk meg valamit, csak sejtéseink lehetnek a funkcióikról vagy szerepükről. Sokuk esetében még régészeti ásatások során sem találtak a tiszteletükre utaló nyomokat. Mások esetében rengeteg régészeti lelet utal arra, hogy népszerű, tisztelt istenség voltak, és alig maradt fönn róluk szóló mítosz vagy mese, ilyen például Ullr is. Nehéz így hiteles képet festeni.
Ezért végülis nem lehet ártalmas más népeknél megkeresni a párhuzamokat, időnként megdöbbentő leletekre akadhatunk. Sajnos még így sem valószínű, hogy a mese eleje kiderül. Én azért remélem, hogy ezzel a most kezdődő eszmefuttatás-sorozattal rátalálok legalább a mese egy kis szeletére, és bizakodom, hogy fényt deríthetek Heimdallr történetére, főleg az elejére. Mert a végét tudjuk... Vagy nem???
Úgy gondolom, hogy Heimdallr történetének kezdete voltaképpen az egész mítosz eleje is, így a célom kettős jelentőséget nyer.
Mielőtt azonban Heimdallr személyét, és azt a csipetnyi információ-morzsát, ami vele kapcsolatban ismert, górcső alá venném, meg kell vizsgálnom azokat az északi istenségeket is, akikről a legtöbbet tudunk. Odin, Loki és Thór a főszereplői a legtöbb, ma ismert Edda-mesének, róluk rengeteg - néhol ellentmondásos - apróságot ismerhetünk meg. Szerepel még Loki néhány gyermeke, valamint a Ván ikrek, Frey és Freya, de róluk már jóval kevesebb ismerettel bírunk. Baldr, a ragyogó szépségű, rajongott, bár funkcióját tekintve obskurus isten halála körülményeiről és temetéséről részletesen beszámol az Edda, ráadásul róla köteteket írtak már a tudósok, ám még ma sem értjük pontosan, mi a léte értelme, és különös halála jelentősége, azon kívül, hogy ez az utolsó csepp a sok romlást mutató eseménysorban, ami a Ragnarökhoz vezet. A többiekről csak pár mondatnyi, vagy legfeljebb néhány mesényi adatunk van. Közéjük tartozik Heimdallr is, aki, ha egyáltalán említik ma az istenek között, a legutolsók, a jelentékteleneknek ítéltek között szerepel, alig néhány mondatnyi hozzáfűznivalóval. A szakértők közül is rendkívül kevesen foglalkoznak és foglalkoztak Heimdallr személyével, ami mindenekfölött érthetetlen a számomra. Ráadásul akik egyáltalán érdemesnek tartják foglalkozni vele, jobbára mindössze a nevét akarják megfejteni. Pedig a nevek változhatnak meg a leggyorsabban és legkönnyebben a mítoszok vándorlása folytán, inkább az alapvető jegyeit, tulajdonságait kellene felderíteni és kivesézni, hogy rátalálhassunk az ősképére. Valamint funkcióit és kötődéseit, hogy kifürkészhessük a titkát.
Az a mitológus és nyelvész, aki a ma elfogadott nézet alapjait megalkotta az indo-európai népek őstörténetére vonatkozóan, a belga származású francia tudós professzor volt, Georges Dumézil. Az ő és követői véleménye szerint az ősi protoárja nép 10 fontos funkciót istenített meg, és a 10 között nem szerepel sem Loki, aki pedig az izlandi isteni panteon mozgatórugója, sem pedig Heimdallr. Dumézil úgy fogalmazott, hogy ők nem illenek bele a képbe. Hogy lehetséges ez? Loki nélkül nem létezne északi germán mitológia, csak egy megkövesedett bálványokból álló, mozdulatlanná fagyott relikvia. Loki nélkül nincs Ragnarök, ahogy Heimdallr nélkül sincs. Mert ők egymás ősellenségei és örök ellenfelei. Az egész északi germán mitológia pedig a Ragnarök fenyegetésére épül. Ha ők ketten nem illenek bele a képbe, akkor éppenhogy nagy baj van: vagy a képpel, - ezesetben Dumézil és követői modelljével, - vagy pedig az északi germán isteni panteon úgynevezett "tiszta árja" eredetével.
Nem, ez nem valami vad lázálomból kipattanó képzetem, Dumézilt is zavarta a dolog, maga is elismeri, hogy valami nem stimmel, ezért is szentelt egy egész külön tanulmánykötetet Lokinak, és több fejezetet is főműveiben Heimdallr enigmájának kiderítésére. Teljes sikerrel ugyan nem járt az erőfeszítése, de sok nagyon értékes felfedezést köszönhetünk neki ezzel kapcsolatban, valamint a két rejtélyes izlandi istenség más népeknél fellelhető párhuzamainak földerítését.
Méginkább erősíti a gyanúmat, hogy néhány izlandi isten és fagyóriás (jötun) egyértelmű hasonlóságot, időnként azonosságot mutat lapp vagy más finnugor természetfelettiekkel. Ha pedig előfordul több nem indoeurópai eredetű ilyen lény, akkor más népek hagyományaiból is eredhetnek ilyen alakok vagy funkciók, és beépülhetnek a rekonstruált ősárja sémába. Ám akkor felmerül egy másik kérdés is, mert amennyiben más indo-európai népek őriznek a hagyományaikban Lokikat és Heimdallrokat, akkor hogyhogy nincs helyük a 10-ben?
Mielőtt elkezdeném kísérletemet Heimdallr talányának megfejtésére, egy szempillantásra még kitérnék Dumézil egy másik rövid esszéjére Vidarról, a Ragnarököt túlélő Odinfi történetéről. Vidarr szintén nem része a 10 jelentős alapfunkciót betöltő isteni csoportnak. Nem része az északi mitológia meséinek sem, és bár Odin egyetlen életben maradó fia, nem örökli a főisteni “trónt” sem az új érában. Egyetlen szerepe van, megölni a Fenris farkast, és megbosszulni Odin és Asgard pusztulását. Ezért születik, ezért edz egész létezése során, hogy eme egyetlen feladatát betöltse a Ragnarökkor, azaz hogy átvezesse az elmúló korból a Káoszon keresztül az új Világrendig az isteni panteon örökösét, Thór fiát. Ezzel a tettével szerepének vége, többé nem hallunk róla. Dumézil kitér tanulmányában arra a részletre, hogy Vidarr 3 lépéssel győzi le az óriási fenevadat, és párhuzamot von egy indiai mítosz és e mese között. Visnu is emlékezetes 3 lépéssel hatástalanítja a többi istent legyőző szörnyeteg ráksaszát, aki Fenrishez hasonlóan elnyeléssel fenyegeti a világot, vagyis a régi rendet. A lépések nagysága, mérete számít, nem a számuk. A mérték. Ebben az értelemben Visnu, - ahogy Vidarr is, - a világmindenség kiterjedését határozza meg. És itt Dumézil megjegyzi, csak úgy futólag, hogy ahogyan Heimdallr a kezdetet és véget, vagyis az időbeli kiterjedést. (Azt azért tudjuk az indiai Visnuról, hogy nem kifejezetten tevékeny istenség, a dolga a rend fenntartása, és amikor tevékeny, akkor legtöbbször valamelyik avatárja (megtestesülése) révén teljesíti a küldetését, vagy tölti be a funkcióját. Felvetődött bennem, hogy lehetséges, hogy Heimdallr egyik avatárja Vidarr? Esetleg Heimdallr is csak egy bizonyos korra vetített avatárja valaki másnak? Mindenesetre vonzó ötlet, még eltöprengek ezen... Csak ahogy Jorge Luis Borges is szokott.)
Ezzel a kis szaktudósi segítséggel majdhogynem pofonegyszerűnek tűnik a dolgom, mindössze meg kell találnom azokat a mítikus lényeket, akiknek közük van az időhöz, a kezdethez és a véghez. Sajnos később meglátjuk majd, hogy korántsem ilyen egyértelmű a mítosz működése. Más mitológiák “időharcosai” sok jegyükben különböznek mind egymástól, mind pedig az én kedvenc Heimdallromtól. Ezért nem szeretnm kiindulási pontként ezt az aspektusát használni, mert ez csak tudósi következtetés végeredménye, a régi írott források mindössze csak annyit említenek konkrétan, hogy ő volt az első isten, és ő lesz az utolsó. Ráadásul ez elég talányos közlés, és csak viszonylagosan igaz, hiszen nem az örökkévalóságra, hanem az adott asgardi Áz-uralom korára vonatkozik, mely a Ragnarökkel véget ér.Vagy mégsem?
Szóval vizsgáljuk meg előbb, mi az, amit biztosan tudunk róla. Ehhez mindenekelőtt el kell felejtenünk a képregények által félkegyelműként beállított, gyáva és tehetetlen harcosát, és a filmváltozatok gonosz, világuralomra törő árulóját. Ezeknek az igazi Heimdallrhoz semmi közük nincs. Tehát vágjunk bele! De csapongó lesz a történet, ahogy találkozom valami furcsával, úgy fogok karcolni róla.
